2013. február 18., hétfő

1. rész


Pár hónappal ezelőtt eldöntöttem, hogy kiköltözök Angliába a pénz és egyéb okok miatt. Régen is álmodoztam erről. Volt, aki támogatott, de volt, aki ellenezte az ötletemet. Évekbe telt összekaparni annyi pénzt, hogy egyáltalán a repülő jegyet ki tudjam fizetni. A lakás és a munkahely kereséséről nem is beszélve. Végül egy albérletben találtam meg ’’ álmaim otthonát ’’. A munkahely egy hotelt jelentett, ahol takarítónőként kell majd dolgoznom, illetve másodállásban bébi csőszködni fogok. 
                                                                                         
-         -  Robin, ideje lenne felkelned, nem gondolod? – kérdezte Jenna, a legjobb barátnőm. Talán elfelejtettem mondani, de vele még a repülőtéren találkoztam. Nagyon jó barátnő. A kiköltözés óta két hét telt el, és már is sikerült felújítani ezt a kis albérletet. Két szoba, két fürdő, egy konyha, étkező és egy nagy terasz, kicsi kert.
A kertet igazából csak a macskám számára tartom fent, egyébként nekem tökéletes lenne kert nélkül is…
-         - Miért? Szombat van! – kiabáltam, és a fejemre húztam a takarót. Jen nem adta fel, letépte rólam, és mérgesen rám nézett.
-         - Elfelejtetted? Megígérted, hogy ma csajos napot tartunk, és jól érezzük magunkat. Gyerünk, öltözz fel, és irány London! Minden boltba bemegyünk, veszünk egy két új ruhát, és cipőt, aztán mehetünk bulizni… - és mindezt egy szuszra hadarta el. Nem igazán szoktam vásárolgatni, bulizni meg főleg nem.
-         - De… - soroltam volna az érveimet, hogy miért hagynám ki ezt a csajos napot, de félbeszakított.
-         - Nincs de! Gyerünk Robin! Öltözz már! – ezzel kiment a szobámból, én pedig felkapkodtam magamra valami utcai ruhát, és a kedvenc magas sarkúmat.  Jen már az ajtó előtt várt és idegesen nézegette a telefonját. Megfésülködtem, megetettem Puffyt és elindultunk a közeli Starbucksba.     
                                                   
Az ablakhoz közel szeretek ülni, ezért rögtön helyet foglaltunk egy ilyen asztalhoz.
-       -  Tulajdonképpen milyen buliba is akarsz elvinni? – kérdeztem, és szürcsölgettem a forró tejeskávémat, miközben unalmasan bámultam ki az ablakon. A szemem megakadt egy nagy fekete Range Roveren. Az üvegei sötétítettek voltak.
-         -  Meglepetés. Figyelj már rám egy kicsit! – vállon bökött. Erre felszisszentem.
-        - Utálom a meglepetéseket. És ne böködj. Figyelek – újra Jenre néztem. Hallottam, a nagy Rover motorját. Valószínűleg leparkolt. Ismét az ablakhoz fordultam, Jen pedig morgott valamit. 

-         - Miután megittad, menjünk vásárolni, oké? Kinéztem magunknak két helyes ruhát. Mindenképpen fel kell őket próbálnod – mondta, én pedig csak bólogattam. Megittam a tejeskávémat és kimentünk. Jól szemügyre vettem a kocsit. Sajnos nem láttam, hogy ki ül benne, de a rendszámát megjegyeztem. Elmentünk a legközelebbi butikba, és Jen elveszett a sok ruha között. Én egy helyes kis egybe ruhával szemeztem, de sajnos az ára közénk állt. Vajon, ha felpróbálom, azért fizetni kell? Nem hiszem. Így hát elvittem egy próbafülkébe a ruhát. Az eső közben elkezdett zuhogni. Felpróbáltam a kiszemeltemet és táncolni kezdtem az eső ritmusára. Igazán idiótának nézhettem ki, de ebben a pillanatban az számított a legkevésbé. Amikor belemelegedtem a táncomba, mély kuncogást hallottam magam mögül. Ijedten felkaptam a fejem.
-        - Nem akartalak megzavarni – egy fiú állt előttem. Hosszú fehér pólót, és zöldes sapkát viselt. Göndör fürtjei játékosan kilógtak alóla. Szélesen mosolygott, és smaragd zöld szemeit rajtam legeltette. Elpirultam, és gyorsan elmentem mellette. Nem szeretek idegenekkel beszélgetni. Szaporábban mentem, amikor észrevettem, hogy követ. Jennát kerestem, de úgy éreztem magam, mintha elvesztem volna, és valami vadállat követ. Már-már futottam, amikor végre megláttam Jent.
-        -  Igazán jól áll ez a ruha – mondta, és mosolygott, majd hozzátette – miért rohantál? Baj van?
-         Nem, nincs. Nincs kedved máshol körülnézni? Ez a bolt nekem túl… drága – részben igazam is volt, de inkább az idegen fiú elől szerettem volna elmenekülni.
-       -  Hmm… egyetértek. De előbb le kéne venned a ruhát, nem gondolod? – kérdezte, és mosolygott.
-        - De, igen. Jó hogy mondod – körülnéztem, hogy Göndör itt van-e még. Szerencsére nincs, tehát visszamentem az öltözőbe, ahol megtaláltam a ruháimat, és visszavettem őket. Próbáltam nem a Göndörre gondolni. Szerencsére sikerült épségben kiérnünk a boltból. Miközben a következő boltba igyekeztünk, a biztonság kedvéért hátra néztem, hogy követ-e valaki. Sajnos a Göndör nem adta fel, utánunk jött…